Miről is szól ez a projekt?
Comeniusról, a híres pedagógusról nevezték el ezt az Európa Unió által támogatott projektet, mely iskolák közötti együttműködéseket tesz lehetővé. Iskolánk is csatlakozott ehhez a nemzetközi programhoz, s ez év januárjában benyújtottunk egy pályázatot egy német, egy olasz és egy szlovák iskola közreműködésével. Augusztusban megkaptuk az értesítést, mely szerint az EU Brüsszelben jóváhagyta s némi pénzzel is támogatja ezt a projektet. Jelenleg ebben 3 iskola vesz részt: a német, az olasz (?) és mi.
Projektünk címe: A gyerekek mindennapjai Európában. Az eredményeket egy közös internetes oldalon szeretnénk mindenki számára elérhetővé tenni (magyar és német nyelven). Jelenlegi elérhetőség: www.adalbert-stifter-schule.net/comenius/comenius_start.html November 10-13 között hivatalos látogatáson vett részt Szarvasné Sz. Éva a németországi Adalbert-Stifter iskolában Fürthben (Nürnbergtől kb.10 km), melyről képek is készültek. Ezeket a képtár menüpontban találják. A látogatás alkalmával megállapodtunk abban is , hogy osztályok között is kialakítunk partnerkapcsolatot. A 6 osztály partnerosztálya a 4.c osztály, akikkel rendszeres e-mail kapcsolatban állnak szeptember óta a németesek. A látogatás alkalmából apró ajándékokat is készítettünk, s viszonzásul a mi tanulóink is kaptak egy-egy apróságot.
Legközelebb karácsony alkalmából készítünk ajándékot a partnerosztálynak, melybe az osztály érdeklődő tanulóit be szeretnénk vonni.
A munkafolyamatról ill. egyéb eredményekről ezen az oldalon találják majd a legfrissebb információkat.
Német vendégek Kőbányán
Március 23-27. között németországi tanárok jártak a Bem József Általános Iskolában a Comenius program keretén belül.
A fürthi Adalbert- Stifter Általános Iskola és iskolánk már 3 éve partnerkapcsolatban áll egymással, s egy éve közös projekten dolgoznak a két iskola tanárai és tanulói. Célunk, hogy a diákok és a pedagógusok kölcsönösen megismerjék egymás országát, kultúráját, szokásait, iskolarendszerét, s eközben tanulóink a nyelvet is gyakorolják.
A projektet uniós jóváhagyással és támogatással valósítjuk meg.
A kollégák látogatásuk alkalmával megismerkedtek Kőbánya és Budapest nevezetességeivel, 2 napot töltöttek iskolánkban, órákat látogattak, beszélgettek diákjainkkal és a kollégákkal.
Érkezésük napján Verbai Lajos polgármester úr is fogadta a vendégeket hivatalában, akik egy rövid beszélgetés alkalmával bepillanthattak kerületünk életébe.
Hétfőn délután pedig Révész Máriusz képviselő úr kalauzolta őket a Parlament épületében, sőt még az éppen ülésező testület munkáját is megtekinthették a kollégák.
E néhány nap gyorsan elrepült. Reméljük, még több ilyen látogatásra, tapasztalatcserére kerül sor a két iskola tanárai és tanulói részvételével.
|